2014. július 18., péntek

Harmadik Fejezet



 Sziasztok!
 Szóval. A nagy helyzet az, hogy nyár van, én pedig rohadtul elvesztettem az időérzékem. Mármint... Tudom, hogy 15-ére ígértem a részt, viszont én 15-én nagyon nem tudtam, hogy épp 15-e van, és ma néztem a naptárra, aztán rájöttem, hogy már 18-át írunk, és woah, elfelejtettem közzétenni a rész.
Sajnálom. Tényleg. :D
Még mindig rövidke, még mindig semmilyen, viszont még mindig remélem, hogy tetszeni fog. :)
Ölel Titeket,
J. <3
_______

Daniel Avery

Sűrűbben pislogok, mint az normális lenne, ő pedig kissé túljátszott ijedtséggel az arcán, sürgető tekintettel mered rám, mintha az szeretné sugallni, hogy válaszoljak, lehetőleg minél hamarabb.
Meglepve szakítom el róla a tekintetem, hisz gőzöm sincs, hol vagyunk, és tudás nélkül ugye válaszolni sem vagyok képes, ahogy látom, ő is éppoly tanácstalan, mint én vagyok. Körbenézek a szobában, amelyről egyértelműen elmondható, hogy egy egyszerű szállodában kap helyet, a falak halvány sárgák, néhol elszórtan található egy-egy tájkép hatalmas hegyekről, esetleg holmi ismeretlen kikötőkről a naplementével. Továbblépek az olcsó képkereteken – és a bennük lévő meg olcsóbb fotókon -, az ajtó mellett lévő szekrénysorra pillantok, ajtaján egész alakos tükör kap helyet, és a polcrendszer egyik rekeszében ott egy kisméretű, síkképernyős tévé is. Nem hagyom figyelmen kívül a hófehér padlószőnyegen szétszórt néhány ruhadarabot, valamint a sarokban álló növényt, amely kissé csálén áll, körülötte pedig kiszóródott a föld, úgy néz ki, mintha nekimentek volna, bár ez nem ragadja meg túlságosan a figyelmem. Ellenben persze a hatalmas erkélyajtóval, és az ablakokkal, melyek teljes egészében elfoglalják az ággyal szemközti falat, és a vékony, szállodai minőségű függönyök átengedik a beáramló napfényt.
Meleg van, még így is, hogy csupán a takaró van rajtam, érzem, hogy a hőfok jócskán üti a harmincat.

A fejem tompán lüktet, tipikus másnapos érzésem van, gyenge vagyok, és másra sem vágyom, mint egy gyors zuhanyra, hogy aztán újra beeshessek az ágyba, és kialudjam magamból az előzőnap elfogyasztott alkoholt.
Azt az alkoholt, amit tudtommal meg sem ittam, gondolom, miközben az összezavarodottság erőt vesz rajtam, lényegében gőzöm sincs, mi történt. A lehetőségét annak, hogy álmodom, rögtön kizárom, túl élethű ez ahhoz, hogy betudjam holmi elmezavarnak, más ötletem viszont jelen helyzetben tényleg nincs.

A szám ki van száradva az alvástól, a szemeim pedig majd’ leragadnak, mikor feltehetőleg elég kómás arccal újból a franciaágy szélén ülő lányra pillantok. Végig engem bámult az előző néhány percben, míg én megbeszéltem magammal, hogy halvány elképzelésem sincs arról, hol vagyok.
- Hol Vagyunk? – nagyobbra nyitja a szemeit, miközben tagolva ejti ki a két szót, megrökönyödve nézek vissza rá. Miért beszél hozzám úgy, mint egy értelmi fogyatékoshoz?
- Gőzöm sincs – közlöm egy vállvonogatással kísérve, és megpróbálom figyelmen kívül hagyni a gondolatot, hogy amint kezdek magamhoz térni, úgy kezd egyre erősebben érződni a sajgó szívem.
- De… - homloka ráncokba szalad, ajka pedig kettényílik, nem jut szóhoz, azt kívánom, bár tudnám miért! Lemaradtam.
- Mit de? Tényleg fogalmam nincs, azt sem tudom, hogy kerültem ide, tényleg, hogy kerültem ide? – csattanok fel, nem tehetek róla, hogy cseppet hisztis kirohanásom őt veszi célba, de hát ő az egyetlen élő, mozgó lény a közelemben jelenleg, és egyre inkább kezdek kétségbeesni.
- Taxival – vágja hozzám, majd felpattan, és a takarót szorosan maga előtt fogva eltűnik a szobából nyíló fehér ajtó mögött, majd a néhány pillanat múlva felhangzó vízcsobogásból kikövetkeztetem, hogy az a fürdő.

Miután rájövök, hogy nem ő lesz az, aki beavat abba, hogy hogyan is kerültem ide, és miután igyekszem felkészülni a fejfájásra, ami kíséri majd a mozdulataim, felülök az ágyban, és bármennyire nehezemre esik is, ledobom magamról a paplant, ami eddig körém csavarva pihent.
- Hű – nyögöm, mikor megpillantom a piros fehérneműt a parkettán, miközben elismerőn bólogatni kezdek, és nem tudok mit tenni az agyamban felvillanó néhány mocskos gondolat ellen. Szívfájdalom ide, vagy oda, azért mégis csak férfiból vagyok.

Nem tudom kizárni azt, hogy valószínűleg igenis megvolt ez a fullos lány a múlt éjszaka, és a szomorúságot, amely a tudatot kíséri, miszerint nem emlékszem rá.
Nagyot sóhajtva hajolok le, mikor megpillantok egy boxert a szőnyegen, és kissé ódzkodva bár, de felrángatom magamra, majd a mozdulatsor után úgy érezve, hogy nagyon megerőltettem magam, egyszerűen visszarogyok az ágy szélére. A gyomrom mérgesen kordul egyet, de ismerem már magam annyira, hogy ha most ennék valamit, az biztosan visszaköszönne néhány perc múlva, így igyekszem figyelmen kívül hagyni, míg két kézzel, idegesen beletúrok a kócos hajamba, és lehunyt szemmel sóhajtok egyet.
A víz egyenletesen csobog a szomszéd szobában, tompa aggyal próbálok valami értelmeset kicsikarni az összegubancolódott gondolataim közül, és nem lepődök meg, mikor ez nem működik olyan egyszerűen, ahogy azt előtte elképzeltem. Semmi, soha nem úgy történik, ahogy azt én szeretném – adja hozzá a tudatalattim, de mint mindig, most is figyelmen kívül hagyom őt, és bezárom az agyam leghátsó részébe, majd megszabadulok a kulcstól.

Hirtelen csend áll be, ijedten kapom fel a fejem a tenyeremből, néhány másodpercembe telik, mire rájövök, hogy Autumn elzárta a csapot.
Pillanatokon belül megmozdul a kilincs, kinyílik a tört fehérre mázolt ajtó, és gőzfelhővel kísérve kilép rajta, egy szál kicsi törölközőbe csavarva. Nyelek egyet, miközben végigpillantok hosszú lábain, melyeket csak combközéptől felfelé takar a fürdőlepedő, majd gyorsan becsukom a szám, mikor elérek az arcáig, amely gúnyos grimaszba torzul. Elbűvölő.

Közelebb lép, és a melléhez szorított anyaggal leguggolva kezdi összeszedni a cuccait a padlóról. Hogy enyhítsek a helyzet kellemetlenségén, felkapom az ágy sarkáról az oda felakadt kockás inget – amit feltehetőleg én birtoklok, bár emlékeim szerint nincs is ilyen ruhadarabom -, és felveszem, megpróbálva nem nagy ügyet csinálni abból, hogy hiányzik a felső három gombja.

_______


- Oké, Back, szóval te tényleg nem emlékszel semmire? – sóhajt egyet lemondóan, miután percekig csendben szedegetjük a ruhákat a földről, és hozzám intézett mondatával egy időben lehuppan mellém az ágy szélére, tartva a tisztes távolságot.
- Back? – vonom fel a szemöldököm, miközben rá pillantok. Miért szólít így?
- Ja. Ez a neved – zavarodik össze ő is, majd félredöntött fejjel pásztázza az arcom.
- Nem. Nem ez. Nem tudom, hogy kerültem ide, miért, és mi történt az éjjel. Eddig egy kicseszett moziban voltam, most meg itt vagyok egy szállodában, valahol a semmi közepén, valakivel, akit még csak nem is ismerek – a szavak csak úgy ömlenek belőlem, a kezeim pedig hadonásznak körülöttem, nagyobb nyomatékot adva a szavaimnak.
- Mégis miről beszélsz? Miért mondod most ezt? Neked nem ezt kéne… Nem kéne. Ennek rohadtul nem így kéne történnie – túr idegesen a hajába, most emeli fel először igazán a hangját velem szemben, és bár kifejezetten tetszik a hangszíne, valamiért mégsem tűröm, hogy így beszél velem.
- Mért, mi a te elképzelésed a történésekről? Mit kéne csinálnom? Mégis… Mi ez az egész?!
- Tudod mit? Felejtsd el, nem érdekel, mit mondasz, akkor sem, ha eltérsz attól, ami le van írva, az sem érdekel, hogy most én is eltérek a forgatókönyvtől, egyszerűen rohadtul nem érdekelsz! – csattan fel, és nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a legcsúnyább szava felém a rohadtul volt.
- Hát te megőrültél – motyogom megrökönyödve, miközben a tenyerem hátuljával megdörzsölöm a sajgó homlokom.
- Lehet, de neked akkor sem kellene itt lenned – gőzöm sincs, miért mondja ezt, és időm sincs kigondolni valamilyen frappáns visszaszólást, mert a táskáját felkapva az ágy végéből kicsörtet az ajtón, ott hagyva engem a tudatlanság idegesítő romjai közt.

- Egyébként, Daniel-nek hívnak! – kiáltom utána, bár valószínűleg ő ezt már nem hallja, majd egy reményvesztett sóhajt eleresztve hátradőlök az ágyon, és töprengő tekintettel bámulni kezdem az ismeretlenül ismerős plafont.

2 megjegyzés:

  1. Avec!!!

    Hihetetlen milyen jól írsz fiú szemszögből is.Minél több részt olvasok annál kíváncsibb leszek.Várom már,hogy megtudjam mi is ez az egész.Érdekes és tetszik.Elég lelkesen fogom olvasni a kövit az biztos!!Mint a Bizonytalan c. blogodnál itt is mindig el fogom mondani,hogy csodálatosan írsz és fogalmazol.

    xoLucy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hai!
      De drága vagy, hihetetlen sokat jelent, ha tetszik, igyekszem a következővel, és újból köszönöm a kommented. :)
      Imádlak, J. <3

      Törlés