Sziasztok!
Sikerült megtartanom a határidőt, aminek elképesztően örülök, bár ez újfent egy rövidke rész lett, de remélem, hogy ennek ellenére azért még elnyeri a tetszésetek.
Most talán még az eddigieknél is kíváncsibb vagyok a véleményekre, megtennétek nekem, hogy pötyögtök néhány szót arról, hogy hogyan képzelitek ezt a történetet? Sokat jelentene, és tényleg érdekel.
Nem húzom a szót, nincs is túl sok mondanivalóm, a rendszereseket, és a kommenteket/visszajelzéseket nagyon szépen köszönöm. :)
Ölel Titeket,
J. xx
Következő fejezet (tervezett) megjelenése: július 15.
_______
Daniel Avery
A mosdókagyló két oldalára
támaszkodva bámulok a tükörképem összeszűkült, mélybarna szemeibe, és az ajkaim
egyetlen vékony vonallá préselve próbálok rájönni, mit kéne tennem.
Nem tudom, mi lenne a helyes
döntés, igazából így is épp elég szánalmasnak érzem magam, ha visszamennék most
a mozi terembe, valószínűleg csak még inkább átvenné felettem az uralmat a
megalázottság, és nem vagyok teljesen biztos abban, hogy kibírnám. Nem most,
nem itt, és nem az ő szeme láttára, épp ezért tettem percekkel ezelőtt azt,
amit, pont ezért csörgettem meg Sky-t, és kértem, hogy jöjjön értem, hisz én
gyalog jöttem.
Gáz, vagy nem, lassan húsz évesen
nekem még mindig nem sikerült lerakni a jogsit, és általában a barátnőm
kocsijával voltam szállítva egyik pontból a másikba.
És tessék, újból itt vagyunk,
Skyler-re gondoltam, és arra, hogy nemsokára hazajutok, erre megint nála kötnek ki a gondolataim, valahogy
túl nagy helyet foglal el az életemben, talán mostantól már minden dologról ő
fog eszembe jutni.
Ha így lesz, akkor pedig nagy az
esélye annak, hogy rövid időn belül megbolondulok.
Az agyam hátsó felében megszólal
a tudatalattim, és emlékeztet rá, hogy a húgom nemigen talál majd rám a
férfivécében, így – mivel nem akarom, hogy azt gondolja, eltűntem – úgy döntök,
visszamegyek elköszönni a barátnőmtől… Vagyis, a volt barátnőmtől, ezt még
szoknom kell.
Megnézem az időt a mobilomon,
majd gyorsan vissza is zárom a billentyűzárat, nem akarom huzamosabb ideig
látni a háttérképem. Az óra 15:34-et mutat, több mint másfél órája megy már a
film, én pedig még mindig itt rostokolok. Emlékeztetem magam arra, hogy ő nem aggódik, így még csak a gondolatát
is elűzöm annak, hogy netán féltene. Tudom, hogy nem teszi.
Megteszem a néhány lépést a 39-es
sorszámmal ellátott nehéz ajtóig, majd a jobb alkarom használva benyomom azt.
Néhány szempár rám szegeződik, de nem törődöm velük, minden, amire gondolni
tudok az, hogy a húgom perceken belül itt lehet, és akármennyire is gyűlölöm
néha, most mégis ő az egyetlen reményem.
Becsapódik mögöttem a sötétzöld
ajtó, én pedig megállok előtte, furcsa mód nem tudok mozdulni, tekintetem a
filmvászonra tapad, és az azon lévő lélegzetelállító lányra. Nem tudom a
színésznő nevét, őszintén arra sem emlékszem már, milyen filmre vettem jegyet,
olyan érzés, mintha a boldognak hitt pillanatok, amiket egy héttel ezelőtt
éltem meg, évekkel korábban történtek volna.
Nem tudom megmondani, hogy a
szemének színe zöld, vagy inkább nagyon halvány barna, bár a kamera épp a
felnyitódó, gyönyörű tekintetére közelít rá. Összezavarodottan hunyorog, majd
ijedten kapja fel a fejét, a kameraállás változik, és már szemből láthatjuk az
egész szobát.
Elkapom a tekintetem a mahagóni
színű ágykeretről, és az ahhoz illő ruhásszekrényről, szinte erőszakkal
szakadok el a filmvászontól, és vonszolom el magam a - terem hátuljától
számítva – harmadik sorig, és szüntelenül elnézéseket kéregetve bevergődöm
magam középre, majd kénytelen vagyok lerogyni mellé, és bár nem nézek rá, mégis megszólít.
- Minden oké, Dan? – suttog, mire
hitetlenkedve nézek rá. Hát hogy lehetne már minden oké? Esküszöm, baj van ezzel a nővel.
- Ja, jól vagyok – suttogom
élesen, mire az előttünk lévő bokorfejű asszony a mai nap már másodjára pisszeg
hátra, ami most kifejezetten idegesít. Nem elég, hogy a hátsó sor a fél
képernyőt nem látja a sérójától, de még sziszeg is.
Újból a filmvászonra nézek,
hagyva, hogy magukkal ragadjanak a pörgő képkockák, és a takarót a mellkasa elé
szorító lány.
Az összezavarodottsága teljesen
egyértelmű, majd a kezét – azt, amellyel nem fogja szorosan a paplant – a homlokához
emelve dörzsölgetni kezdi azt.
Bár lemaradtam a történet
elejéről, a mellette alvó srác, akinek épphogy takarja a derekát a fehér anyag,
és ő, ahogy kócosan, látszólag másnaposan ül az ágyban mellette, mind azt
súgják, hogy egy jó kis éjszakán vannak túl. Ez leszűrhető, mint ahogy az is,
hogy egy cseppet sem számítottak arra, hogy egymás mellett ébrednek.
Elkönyvelem magamban, hogy ez is
csak egy újabb sablonos csajos-film, bár a fullos főszereplőcsaj miatt sokkal
több néző erősíti az én nemem, mint azt az ember elsőre gondolná. Nos, nem
tudom hibáztatni őket, tényleg nem rossz.
Felsóhajtok, amikor a lány nagy
levegőt vesz, majd megbizonyosodik róla, hogy a takaró nem fog lehullani róla,
és megkísérli a felállást, ámde az ágy megnyikordul alatta, és az eddig alvó –
kissé spanyol beütésű – partnere felmordul, majd az arcát dörzsölgetve
nyitogatni kezdi a szemeit.
Elég egy pillantás a baloldalra,
hogy a gyomrom újból felforduljon, bár az okát nem tudnám megmagyarázni. Az
előbb is rám tört a rosszullét, úgy éreztem, elfogy a levegő a teremben, most
pedig mindjárt kiokádom azt a fél marék popcorn-t, amit a film kezdete előtt
megettem.
Szédülni kezdek, a hasam újból
fordul egyet, aztán pedig – mintha csak egyik tényező láncon húzná maga után a
másikat – belémnyilal a fejfájás. Szuper
– gondolom, miközben érzem, ahogy az arcomból kifut a szín.
Megpróbálok a nagyképernyőre
fókuszálni, bár a fehérség minden egyes pislogásnál körbelengi az agyam, és
érzem, hogy már nem járok messze az ájulástól.
Szinte erőszakosan tartom a
tekintetem a két főszereplőn, a lány ijedt arcán, és erősen koncentrálok a
férfi kómás, mégis cseppet döbbent hangjára:
- Autumn?! – visszhangzik a hangszórókból, úgy érzem, mintha csak egy
vízesésen keresztül hallanám, az agyam tompa, a fülem sípol, a szívdobogásom
hangos zajától pedig alig értem, ami körülöttem történik. – Te mégis mit
keresel…
- Hol vagyunk? – vág a szavába élesen, valamiért az ő hangja sokkal
tisztább, míg a srácot csak elszigetelten hallom.
Képtelen vagyok tovább figyelni, a
terem hirtelen forgásba kezd körülöttem, és hiába pislogok sűrűn, már nem látok
normálisan, a körülöttem ülők egyetlen burokká alakulnak, nehézkesen nyelek még
egy utolsót, mielőtt még teljesen kiszáradna a szám, többre már képtelen
vagyok, és az utolsó cselekedetem, amiben biztos vagyok annyi, hogy
hátracsuklik a fejem a szék kifejezetten kényelmetlen háttámlájára.
_______
A fejem
visszahanyatlik a puha párnák közé, nem tudom, hol vagyok, de kifejezetten kellemes
érzés jár körül, az idő jó, a napfény pedig édesen simogatja az arcom.
- Hol vagyunk? – hallom a kétségbeesett
hangot magam mellől, mire ijedtemben felkapom a fejem, és a szemeim is
kipattannak. Végigmérem az ágy szélén ülő, mogyoróbarna hajú lányt, aki
közvetlen maga előtt tartja a paplant, és akiről furcsamód tudom, hogy
Autumn-nak hívják.
Folyamatos
pislogásba kezdek, nem értem, hogy kerülök ide, mi ez az egész, és az tudatlanság
legtetejébe, még itt van a tény is, miszerint nincs rajtam egy szállodai takarón kívül semmi, valamint itt ül
közvetlen mellettem egy zavarodott csaj, aki azt kérdezi, hol vagyunk.
Legfőképp, miért kérdezi, hogy hol vagyunk, amikor én
sem tudom valójában?
Miért tőlem
kérdezi?
Hogy kerülök én ide, és igazán… Hol a francban vagyunk?!
Éééés első!!!
VálaszTörlésImádtam, a közepe felé nevettem, a nő séróján. :) Nagyon tetszik a sztori, eredeti és nem fanfiction ez most így pozitívan ért. Pedig a fanfictionokat is szeretem.
Imádás van <3
Haha, igen első. :D
TörlésKöszönöm, sokat jelent, hogy olvasod annak ellenére is, hogy nem fanfic.
Imádlak, J. <3
Végére érek az olvasásnak, majd hirtelen felkiáltok, hogy A pasi bekerült a filmbe!. Egy teremnyi idegen ember hisz most hülyének, és ezért most nem hívnak táncolni.
VálaszTörlésEgy kibeb@szott nagy-nagy köszönömmel tartozok most neked! :D
Nagyon várom a következőt *-*
Love, Szofi
Hahah, tényleg felkiáltottál?
TörlésEz esetben... Igazán nincs mit. :D
Köszönöm a kommented, és igyekszem.
Ölel, J. <3
Áhhwww,most komolyan.Nagyszerű,imádom,eredeti.Nagyon kíváncsi vagyok,hogy mi is lesz a végkifejlet.Már várom a kövit!!
VálaszTörlésxoLucy
Köszönöm, drága vagy. <3
TörlésIgyekszem a következővel.
Ölel, J. <3